A Lego csoport bemutatta az újrahasznosított műanyagból készült LEGOR kocka prototípusát, amellyel egy újabb lépést tesz a LEGO termékek fenntarthatósága felé - közölte a cég ma a Portfolioval.
Visszafordíthatatlan hatásai lehetnek az emberekre és az ökológiai rendszerekre, ha nem sikerül megvalósítani a párizsi klímaegyezmény célkitűzését, a felmelegedés mértékének 1,5 Celsius-fok alatt tartását - írják az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) kutatói jelentéstervezetükben, amelyet szerdán ismertetett az AFP francia hírügynökség.
Az Ikea és a Rockefellerek alapítványai eddigi legnagyobb befektetésüket hajtják végre azzal, hogy 500 millió dollárral egy olyan alapot indítanak, amelynek célja a megújuló befektetések ösztönzése a világ elmaradottabb térségeiben - számol be a hírről a Financial Times.
Bár már csak napok vannak hátra a hónapokkal korábban bejelentett változásig, az új, bruttó elszámolás részletei továbbra sem ismertek. Mindeközben továbbra sem egyértelmű, hogy az otthonfelújítási támogatás igénybevételével megvalósuló lakossági napelemes rendszereket érintő elszámolási változás július 1-i határideje pontosan mire is vonatkozik. Az elosztó társaságok mindenesetre igyekeznek felpörgetni a háztartási napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatását.
Öt nagyvállalat felelős a világon előállított egyszer használatos műanyag nagy részéért, amelyek tömegével kötnek ki végül a szemétlerakó helyeken - jobb esetben -, rosszabb esetben pedig az óceánokban, a tengerpartokon, vagy valahol a természetben. Az újrahasznosítás nehézkes, mivel nincs egy globális rendszer, de egyes vélemények szerint nem csak a gyártók felelőssége a probléma megoldása, hanem a társadalom minden rétegétől elkötelezettséget kíván, a fogyasztóktól, a kormányoktól és még a pénzügyi szektor szereplőitől is. A helyzet különösen égető, mivel a népesség növekedésével nem számíthatunk arra, hogy a műanyagok iránti kereslet csökken és a koronavírus-járvány is az egyszer használatos dolgok felé terelte az embereket.
Magyarországon a jelenlegi villamosenergia-felhasználás mellett csak az otthonunkban megszokott energia biztosításához legalább 6 darab fát kellene minden egyes magyar embernek ültetnie évente, hogy pusztán az otthoni villamosenergia fogyasztásunk átlagos szén-dioxid lábnyomát kompenzálhassuk. Emellett nagy szükség lenne a társadalmi szintű edukációra is, és be kell látni, hogy lemondás nélkül, bármennyire is szeretnénk, de nem létezik pozitív végkifejlet. A kulcs az általános fogyasztói szokásaink gyökeres megváltoztatása lehet. Ez minden egyes bolygólakos egyéni felelőssége.
Az Egyesült Államok több nyugati államában is hőmérsékleti rekordok dőlnek meg a perzselő hőhullám következtében, amely fokozza a bozót- és erdőtüzek veszélyét és súlyosbítja az életveszélyes aszályhelyzetet - számolt be pénteken az amerikai sajtó.
Még tovább szigoríthatják a gépjárművekre vonatkozó károsanyag-kibocsátási célokat az Európai Unióban, lapértesülések szerint az Európai Bizottság azt mérlegeli, hogy 2035 után már csak zéró károsanyag-kibocsátású járműveket lehessen értékesíteni a blokkon belül, ami egyben az is jelentené, hogy teljesen megszűnne a benzines és dízeles autók értékesítése mostantól számolva 14 év múlva, de a döntés a plug-in hibrideket is érintené. Az egyelőre még kérdéses, hogy a javaslat végül valóban bekerül-e a július 14-én megjelenő jogszabály-tervezetben, de az szinte biztos, hogy mind az autóipari lobbi, mind az autóipartól nagyban függő országok, mint például Németország is ellenezni fogja a javaslatot.
Intenzív, szárazföldi (vagyis tengervizet nem igénylő) lazactenyésztésbe kezd a Zalmon Kft. Zalaegerszegen, a következő év elején induló fejlesztésre a cég közel 3 milliárd forint uniós támogatást nyert el. Sagyibó Viktor, a Zalmon Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak elmondta: a speciális lazacfarm nem csupán Magyarországon, de a közép európai régióiban is egyedülálló halgazdasági befektetésnek számít. A cégvezető a megtérülésért nem aggódik: az előrejelzések szerint az évtized végére a lazackereslet harmadával bővülhet.
A hosszútávú növekedés és a versenyképesség feltétele egyre inkább a fenntarthatóság lesz, ami új piaci lehetőséget jelent a gazdaság szereplőinek. A nemzeti kibocsátás-csökkentési vállalások mellett a fenntartható termékek és szolgáltatások iránt növekvő lakossági igények is előmozdítói a környezetipari innovációknak. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó célja, hogy bemutassa a közép-európai országok fejlesztéseit a hulladékgazdálkodás, az élelmiszertermelés, a közlekedés, az energia, az okos városok, vagy éppen a vízgazdálkodás területén.
2020-ban a megújuló energiaforrásokból termelt bruttó villamos energia mennyisége 17,7 százalékkal, a megújuló energiaforrásokból termelt hő mennyisége pedig 3,7 százalékkal nőtt 2019-hez képest. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül 11,9 százalékra emelkedett – olvastató a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2020-as előzetes energiastatisztikai adatait összefoglaló jelentésében.
Az ITM nemrég tett közzé pályázati felhívást, amely a geotermikus energia hasznosítását célzó tevékenységek magas költségigényű szakaszához ad forrást, pályázni a rendelkezésre álló hatmilliárd forintos keret erejéig lehet. Hosszú távú cél a meglévő hőtermelő és közösségi távfűtő rendszerek zöldítése is, ennek érdekében a teljes értékláncot támogatni kívánja a kormány. Ezek a támogatási konstrukciók még kidolgozás alatt vannak – mondta el Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.
Ma vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot, megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos elérését Magyarország és Szlovákia között.
Ahhoz, hogy a villamos hálózatot a jövőben dinamikusan bővíteni, üzemeltetni, karbantartani lehessen, alapvető fontosságú a digitalizáció fejlesztése. Emellett olyan új gazdasági szereplők jelennek meg a piacon, mint a formálódó energiaközösségek és aggregátorok. Sőt, a nagyobb naperőművek, illetve a villamos közlekedés is új követelményeket támasztanak a hálózat üzemeltetésével szemben. A kihívások mellett ugyanakkor komoly lehetőségek rejlenek ezekben a fejlesztésekben – vélik a Siemens szakértői.
Felfedezte Szibéria legrégibb permafroszt (örökké fagyott) talaját egy nemzetközi kutatócsoport. Az 50 méter mélyen fekvő talajréteg 650 ezer éve fagyhatott meg - közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI) kedden.
Napjaink klímavédelemről folyó diskurzusában két, egymásnak igencsak ellentmondó állítást is megfogalmaznak. Egyfelől szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a beígért klímavédelmi intézkedéseknek súlyos gazdasági káruk lesz. Egy új jelentésben a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) azt állapította meg, hogy a nettó zéró széndioxid-kibocsátás 2050-re történő elérése valószínűleg „az emberiség legnagyobb kihívása lesz, amivel valaha is szembesült”. Ezzel igen magasra tették a lécet felülmúlva a II. világháború, a fekete pestis és a koronavírus jelentette problémákat.
Srí Lanka kártérítést követel annak a teherhajónak az üzemeltetőjétől, amely májusban gyulladt ki és június elején el is süllyedt a szigetország partjainak közelében, s ezzel hatalmas környezeti katasztrófát okozott a Srí Lanka-i partok mentén - jelentették be szombaton Colombóban.
Az Európai Unió határain kívülről importált villamos energiára is kivetné az Európai Bizottság az új, 2023-ban bevezetendő uniós karbonvámot - derül ki a Bizottság rendelettervezetéből. Ez egyebek mellett a magyar áramimportot is érintheti, azon belül is elsősorban az Ukrajnából behozott, rendkívül karbonintenzíven megtermelt villamos energiát, amely ellátásunk jókora részét teszi ki.